Szexorgia a lakatlan szigeten

– Levehetem a melltartódat, kicsim? – fordult Trish a másik lány felé.

A zavarodottság és félénkség tovaszállt Lindsay gyönyörű arcáról. Annyira felizgatta a szájában lüktető farkam, hogy önmagától is feljebb húzta a saját melltartóját, gondolkodás nélkül feltárva melleit. A munkát Trish fejezte be, kikapcsolva hátul a ruhadarabot, majd át is hajította a szoba túlsó végébe.

Kétségtelen, hogy Lindsay távolról sem volt az a mélytorok-művész, mint egyes más lányok a szigeten. Ennek ellenére egy pillanatig sem panaszkodhattam. Már maga a tény is, hogy Lindsay szűz volt és az én férfiasságom volt az első, amit valaha életében megízlelt, az egekig magasztalta a képességeit. Már csak emiatt is ez volt a legcsodálatosabb szájmunka, amiben valaha is részesültem.

– Muszáj lesz a végén beléd vezetnünk azt a farkat – mosolygott Trish, gyengéden elhúzva Lindsay fejét altestemtől. Maga felé fordította a fiatalabb lány arcát és szenvedélyesen megcsókolta őt. Kezei óvatosan a másik zsenge kebleivel játszottak. Majd végül megtörte a csókot és felsóhajtott. – Ó, igen…! Beléd kell vernünk azt a szép nagy farkat.

Akármennyire is tetszett, amit hallottam, nekem más ötletem volt.

– Mit szólnál hozzá, hogy Trish-t is kényeztetnéd egy kicsit a száddal? – néztem Lindsay-re. – Boldogan megtanítalak rá, hogyan kell.

– Az nagyon jó lenne – vigyorgott a tinédzser lány. Trish közben szó nélkül megszabadult a sortjától és a tangájától.

– Feküdj le az ágyra, angyalom! – mondtam neki.

– Igen – bólogatott Lindsay hevesen. – Feküdj csak le!

Trish elnyúlt a hátán, majd talpra húzta a lábait és széttárta a combjait. Olyan lendületesen tárta fel legrejtettebb zugát előttünk, hogy vágyai iránt senkinek sem lehetett egy szemernyi kétsége sem.

Lindsay megnyalta az ajkait, tekintete pedig mohón tapadt a látványra.

– Már nagyon régóta álmodoztam róla, hogy legyen egy barátnőm. De, őszintén megvallva, azt hittem, ez a nap soha nem jön majd el. – Tekintete fátyolos lett, ahogy a másik nő feltárulkozó punciját bámulta. – Egek… ez még gyönyörűbb, mint reméltem.

Mellé térdeltem az ágyra és gyengéden a vállára helyeztem a kezemet.

– Azt hitted, ez a nap sosem jön majd el? Talán azért, mert egy olyan kis városban élsz?

Összevonta a szemöldökét és lassan bólintott.

– Sok lány van ott, akiket kedvelek, de túlságosan is féltem lépni feléjük és kimondani, mit érzek. Ha valaha is kiderülne, én lennék a közröhej tárgya a városban. Kis hely. Mindenki ismer mindenkit. Nehéz titkot tartani.

– Itt, a szigeten, nem kell – biztosítottam őt. – Itt minden lány olyan, mint te.

– És mind gyönyörűek.

– Akárcsak te – mondta Trish. – Akárcsak te. Gyerünk, Jeremy! Mutasd meg neki, hogy kell jól nyalni!

Épp készültem rá, hogy tartsak egy kis bemutatót, de Lindsay megállított.

– Ne! Hadd próbáljam meg én!

Elmosolyodtam.

– Ha ezt szeretnéd. Csak… tedd oda a fejed és mozgasd körbe a nyelved! A nők nagyon élvezik, ha figyelmet szentelsz a csiklójuknak. Nyalogasd! Simogasd a nyelveddel! Pöckölgesd gyengéden!

– Nagyon érzékeny – bólintott Lindsay, miközben fülig elvörösödött. – Azt már rég tudom, hogy az enyém legalábbis nagyon az.

Ó! Jól hallottam? Lindsay most, ha indirekt módon is, de bevallotta nekünk, hogy szokott maszturbálni?

– Ne félj használni az ujjaidat is! – bátorította Trish. Szemeiben a végtelen szenvedély csillogott. – Vedd le a bugyidat, bébi! Vedd le a bugyidat és akkor már mindhárman teljesen meztelenek leszünk. Ahogy azt kell.

Lindsay felém fordította a fejét és félénken rám mosolygott.

– Levennéd a bugyimat, Jeremy…?

A szemeim elkerekedtek, a farkam pedig ismét hevesen lüktetni kezdett, ahogy figyeltem Lindsay-t, amit hasra fekszik és Trish combjai közé fészkeli magát. Pár pillanatig még csodálta barátnője punciját, majd kinyújtotta a nyelvét és gyengéden végignyalt a vágaton.

– Milyen volt? – mosolyogtam.

– Tetszik – dorombolta Lindsay, majd ismét végigfuttatta nyelve hegyét Trish ágyékán. Halkan nyögött ő is, miközben ütemesen folytatta munkáját. Ahogy pedig Trish arcára pillantottam, láttam, hogy ő is elmondhatatlanul élvezi.

– Ez egy igazi egyél-amennyit-akarsz terülj-terülj asztalkám – vigyorogtam.

– Azt nem igazán mondanám – jegyezte meg Trish. – Nem tart az olyan sokáig. Főleg, ha egy ilyen nyelv veszi kezelésbe.

– Jól csinálom? – pillantott fel rá Lindsay reményteljes tekintettel.

– Ó, nagyon is…! Nagyon is, drágám – biztosította Trish. – Csak folytasd tovább! Nyald csak! Nyald csak!

Ezzel az újabb löketnyi önbizalommal a birtokában Lindsay most már még mélyebben fúrta gyönyörű arcát Trish lábai közé. Eközben kinyújtottam a kezem és gyengéden megsimogattam Lindsay fenekét. Úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy nekilássunk annak a bugyinak.

Gyengéden megragadta a peremét és lassan de biztosan elkezdtem lefelé húzni, napvilágra kényszerítve Lindsay legrejtettebb kincsét. A fiatal lány a térdeire és a könyökére emelkedett, miközben tovább kényeztette Trish-t a nyelvével, és még csábosan riszálta is a fenekét előttem. Mondanom se kell, mindez alaposan megtette a hatását. Vajon ösztönösen csinálta? Vagy alaposan megfontolt szándékkal?

A saját, érzéki melleit markolászva Trish felemelte a fejét és végignézett a lábai között ténykedő lányon.

– Most már tényleg beléd kell tennünk azt a farkat. Tetszene, bébi? Szeretnéd, ha Jeremy lenne az, aki leszakítja a virágodat?

Lindsay is felemelte a fejét és a válla felett hátra pillantott rám.

– Ó, igen… nagyon is. Nagyon szeretném, ha leszakítanád a virágomat, Jeremy.

Ellenállhatatlan volt, ahogy ez a szívdöglesztő lány rám mosolyog azzal az ábrándos tekintetében és hosszú, selymes szőke hajával. Napbarnított teste és varázslatos szemei szinte már elviselhetetlen magasságokba lökték a szenvedély pumpáját bennem. Úgy éreztem, semmi sincs, amit ne tennék meg érte. Vagy amit megtagadnék tőle.

– Ahogy csak szeretnéd, drágám – válaszoltam.

Trish elvigyorodott.

– Segíthetek belé tenni a farkadat, Jeremy? Légyszi, légyszi!

Nem volt rá szükség, hogy válaszoljak, Trish ugyanis máris tudta, mit mondanék. Miután segítettem Lindsay-nek megfelelő helyzetbe kerülni a misszionárius pózhoz, Trish mellém helyezkedett és nagy élvezettel fonta ujjait kőkeményen meredező farkam köré. Lassan előre mozdultam, Trish pedig Lindsay bejárata felé kormányozta hímvesszőmet. Lindsay kinyújtotta a karjait és körém fonta őket, miközben én (Trish segítségével) még mélyebbre hatoltam belé.

Lindsay nem nyöszörgött és fészkelődött alattam, de a szemei mindent elárultak, ahogy beléjük néztem. Azok a csodálatos kék szemek teljesen kikerekedtek és majd kiugrottak a helyükről, ahogy lassan a testébe mélyedtem. Hamarosan már éreztem, ahogy elérem a virágnak titulált kis hártyát odabenn.

Partnerem tekintete még mindig az arcomra szegeződött, ahogy óvatosan tovább haladtam és átszakítottam a korlátokat. Könny csorgott le az arcán és immáron úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlna rajta. Hihetetlen pillanat volt és csak remélni tudtam, hogy a legmegfelelőbb körülményeket teremtettük meg hozzá.

Trish elengedte a farkamat és gyengéden simogatni kezdte Lindsay arcát. Még előre is hajolt, hogy lecsókolja a lány könnyeit.

– Csak egy kis ideig fog fájni, kicsim, aztán pedig a gyönyör el is feledteti majd. Bízz bennem! Csak elsőre fáj ennyire.

– Már… már nem is… érzem – zihálta Lindsay, miközben minden izma megfeszült. – Ó, egek…!

A gyönyörről beszélve én is ugyanabban a cipőben éreztem már magamat. El se tudtam képzelni, hogy lehet, hogy farkam nem lövellte még ki tartalmát. Szerettem volna, ha ez sokáig eltart, Lindsay kedvéért, de nem gondoltam, hogy most már sokáig ki fogok tudni tartani. Mégis hány lehetőségem lehet még az életben, hogy az első legyek egy szűz lány számára? Ez volt nekem az első ilyen. És nagyon valószínű, hogy az utolsó is.

Trish a térdeire emelkedett mögöttem és számhoz nyomta az ajkait, szenvedélyesen megcsókolva. Egy pillanat múlva Lindsay ismét hangosan felnyögött, amikor egy kicsitt nagyobb erővel löktem belé magam.

– Ó, Istenem…! – zihálta. – Ez olyan jó…!

Megragadtam Lindsay derekam köré fonódó lábait és a vállaimra helyeztem őket. Így át tudtam helyezni a súlypontomat és egy kicsit jobban előre hajolni. Azon kívül pedig így tudtam a lehető legmélyebben belé hatolni ebben a pózban. Természetesen az utóbbi volt a legfontosabb ok.

– Milyen érzés a kis szűz puncikában lenni, Jeremy? – vigyorgott csintalanul Trish, ahogy tovább mozogtam ki-be a szűk járatban, igyekezve a lehető leggyengédebb lenni.

Trish ismét szájon csókolt, majd Lindsay felé fordult.

– Minden rendben, kicsim?

– Ó, Istenem… minden csodás – nyöszörgött a lány.

Úgy éreztem, az élvezet lassan teljesen elborít, de változatlanul tovább mozogtam ki-be Lindsay-ben. Csak a tempón gyorsítottam, amitől a lány végül felsikoltott, a teste pedig hevesen rázkódni kezdett.

– Istenem! – nyögött fel. – Istenem! Ez annyira jó!

Egyre hangosabban és kontrollálatlanabbul zihált, ahogy tovább növeltem a tempót. Kezeimet fenekére simítottam és megmarkoltam a farpofáit, ahogy tovább növeltem az erőt, amivel egyre gyorsabban löktem belé hímtagomat. Azonban nem sokára már kezdtem kifogyni a szuflából. Esélytelen volt, hogy sokáig tudom tartani.

– Egek…! Mindjárt… mindjárt elmegyek! – sikoltotta Lindsay.

Ez volt a végszó. Ezt már én sem bírtam tovább. Még egyszer mélyen belé löktem a farkam, mire az túlhevített ágyúként lövellte ki magából tartalmát.

Egyszerre nyögtünk fel Lindsay-vel a gyönyör erejétől. Testünk együtt rázkódott. Úgy nyöszörögtem, mint egy eszelős, ahogy újabb és újabb löket hagyta el a testemet. Ez pedig csak tovább növellte az ő szenvedélyét. Nedvei vastag csíkban csorogtak le a lepedőre.

Hát bekövetkezett. Lindsay nem volt többé szűz. Ennek pedig én voltam a fő oka.

Előre hajoltam és Lindsay törékeny teste köré fontam karjaimat. Magamhoz akartam ölelni őt, de az eredmény csak az lett, hogy végül rá roskadtam. Hangosan felnyögtem és ismét térdeimre emelkedtem, miközben tovább masszíroztam fenekét szinte már csak ösztönösen.

Még mindig a gyönyör hatása alatt Lindsay erősen kapaszkodott belém és a mellkasomba fúrta az arcát hevesen zihálva. Hangja sokkal inkább volt dorombolás, mint nyöszörgés. Igen. Úgy dorombolt, mint egy kiscica.

– Sosem volt még semmi ilyen jó érzés életemben – zihálta, miközben elhúzódott és mélyen a szemembe nézett. – Ez… fantasztikus volt.

– Te voltál fantasztikus drágám – mondtam, mielőtt az ajkaink találkoztak volna.

Trish, aki egy pillanatra sem maradt távol az eseményektől, átölelte barátnőjét hátulról és a vállát csókolgatta.

– Nagyon örülök, hogy jól érezted magad – vigyorgott. Arcán egyértelműek voltak az öröm és az élvezet jelei. Őszintén örült Lindsay-nek. – Felért az elképzeléseidhez, drágám? Jobb volt vagy rosszabb az első alkalmad, mint számítottál rá?

– Jobb volt – válaszolta Lindsay. – Sokkal jobb. Te és Jeremy sokkal jobbá tettétek, mint valaha is hittem volna. – Ismét rám nézett. – Különösen te, Jeremy. Sosem fogom elfelejteni ezt az éjszakát, amíg élek. Soha.

– Még sokat taníthatok neked, Lindsay. Majd meglátod – folytatta Trish, ismét magára véve a mentor szerepét. – Legközelebb addig szopod majd Jeremy farkát, amíg el nem megy a szádba. Aztán pedig engem is kinyalhatsz, miután elélveztem.

– Egész éjjel szopnék és nyalnék, ha lehetne – lelkendezett Lindsay, mielőtt ismét visszatért volna félénk mosolya. – Azt hiszem, mindkettőt gyakorolnom kell még.

– Nekem nincs ellenvetésem – nevetett Trish. – Veled mi a helyzet, Jeremy? Neked van vele problémád?

Hevesen ráztam a fejemet.

– Egyáltalán nem.

Trish ismét a barátnőjére mosolygott.

– És te engednéd, hogy én kinyaljalak? – Lindsay elpirult, miközben Trish folytatta. – Biztosíthatlak, még hangosabban fogsz sikoltozni, mint az előbb, amikor elélvezel. Ezt megígérhetem.

Lindsay kikászálódott alólam és leült az ágy másik végébe. Széttárta a lábait és hívogatóan nézett Trish-re.

– Kérned sem kell. Ingyen desszert…

Trish ki sem várta a végét. Azonnal Lindsay lábai közé vetette magát és éhezőként fúrta arcát az ágyékába, én viszont megragadtam a vállát és visszahúztam őt. Egy pillanatig zavartan nézett rám, egészen amíg az ajkaink forró csókban nem forrtak össze.

Erre szükségem volt. Ilyenkor éreztem igazán, mennyire vonzódom Trish-hez. Boldog voltam és hálás, amiért segített nekem leszakítani Lindsay virágát. Annak ellenére is, hogy szerelmes volt a lányba.

Trish elmosolyodott, amikor Lindsay egyik kezével a farkamat kezdte simogatni.

– Szeretnéd, ha ismét megkeményedne, hm?

Lindsay bólintott, Trish pedig folytatta: – Talán szophatnád egy kicsit, miközben én kinyallak. Mit szólsz?

Lindsay ismét elpirult, de közben megnyalta az ajkait válaszként és bólintott.

– Csodás lenne.

Úgy nézett ki, egy felejthetetlen éjszaka elébe nézünk.

Mégis mivel érdemeltem ezt ki? Itt volt hat teljes hét nem csak Trish-sel és Lindsay-vel, de Pamelával, Amy-vel, Devonnal és Camille-lel is, nem is említve a barátomat, aki holnap érkezik. Kristannát. Egyetlen férfinak lenni hét kiéhezett, ellenállhatatlan nő között… ez egyértelműen kemény munkát ad majd a számomra.

Leszbipornó a borkóstolón

Nemrég, nyárutón történt a következő velem:

Barátnőmmel, Milával egy hosszú hétvégét csaptunk, 4 napra utaztunk el nyaralkászni.A szállás kiválasztását már több napos tervezgetés előzte meg: majd Villány mellett döntöttünk,mint ideális hely: a finom borok, és a közelben lévő harkányi gyógyfürdő miatt. A szállásunkra, már délben megérkeztünk, egy barátságos szoba volt, egy hatalmas franciaággyal és egy kis fürdőszobával. A szálló alatt egy borpince volt, ami nagyon praktikusnak tűnt: vacsora után borkóstolás, már nem kell kocsiba ülni, vezetni, hanem gyalog csak fel kell mászni ittasan pár emeletet, és aztán bezúghatunk az agyba.

Első nap meg kezdők voltunk, csak a szálló pincéjébe mentünk. Ott vacsoráztunk egy isteni finom harcsapaprikást, valamint kikértünk két-két kancsó fehér és vörösbort. Én mar a második pohártól bekancsultam, valószínű hogy elsiettem a kóstolgatást, így egy óra múlva mar be is bizonyosodott hogy milyen jól döntöttünk a szálló megválasztásában: pont úgy ahogy terveztük-beestünk este az ágyba.

Másnap, ki akartuk szellőztetni testünket, lelkünket, csak úgy lányosan: így wellness napot terveztünk, Harkányba mentünk. Gyógyfürdő, napozás, szauna, wellness…-ez a kényeztetés kell nekünk, hisz erről szól a nyaralás! A gyógyfürdőben karszalagot kaptunk, majd egy nagy közös női öltözőben átöltözhettünk. Fél szemmel megcsodálhattam Mila formás, feszes melleit.. de csak egy pillanatig, mert siettünk mindketten az öltözéssel. Az időjárás épp borulni látszott. Hisz persze miért ne akkor romoljon el az idő, ha mi nyaralunk? Ezek után gyakran öltözünk-vetkőztünk (bikinire-póló, pólóból bikinire), mivel a felhők 10 percenként elborították az eget, és hol fáztunk, hol melegünk lett. Délutánra annyira elfáradtunk a folyamatos időjárás-figyeléstől, hogy beültünk a Fő utca egyik borozójába, újbóli kóstolgatás végett. Kivételesen most igyekeztünk megjegyezni a borok neveit, hogy ha 2 nap múlva majd elutazunk, akkor tudjuk, hogy melyikből tankoljunk fel.

Én most bölcsebben iszogattam, nem siettem, tanultam a tegnapiból: lassan kortyolgattam a nemes nedűt, kiélveztem a jó időt, a bort, hogy nyaralunk, közben folyamatosan hülyéskedünk…de Mila úgy tűnt a tegnapi hibámba esett…jóval gyorsabban itta a bort mint én (mondjuk jobban is bírta az alkoholt mint én). Mégis, a harmadik pohárnál már csillogott a szeme, a negyediknél már hangosabban beszélt.. Mikor kértük a számlát, feldobta, hogy mi lenne ha sétálni mennénk?

Persze, jó ötlet, válaszoltam én, legalább az ő feje is kiszellőzik, meg lejárjuk a vacsorát. A séta alatt remek kis borospincéket fedetünk fel, a hegybe ágyazva…mohás tetőkkel…csak úgy hívogattak, hogy gyere, gyere…de Mila fáradtabb (és ittasabb) volt a kelleténél, így csak megbeszéltük,hogy holnap ezeket is kipróbáljuk. Hazamentünk a szállóba.

Zuhanyzás után lefeküdtünk az ágyba, ő bekapcsolta a tévét. Valami „Hangyák a gatyában”-stílusú kamaszoknak szánt film ment, immáron negyedszer a csatornán…engem nem kötött le, inkább egy újságot olvastam. Mila nézte vagy öt percig, de aztán láttam rajta hogy laposakat pislog, na gondoltam három perc és alszik mint egy mormota. Tovább fejtettem a rejtvényemet, épp egy Sudokut akartam megfejteni…egy lapos pillantás Mila felé, lám már alszik is! Hihetetlen jó alvó volt, de azért figyelmességből lehalkítottam a tévét (na meg engem úgysem érdekelt), és tovább fejtettem az újságomat.

Fél óra múlva elfáradt az én szemem is, na gondoltam itt az idő aludni. A rejtvényt letettem, odafordultam Mila felé, hogy adok neki egy jóéjtpuszit, vagy betakarom, ha kell, vagy mittudomén…

Csak egy hosszú pólóban aludt, hanyatt fekve, de egy kicsit féloldalasan. A pólója félig felcsúszott, látni lehetett hosszú combját, és félig sejtetni engedte a popsiját. Így láttam meg, hogy nem visel az alváshoz bugyit…és mondhatni izgató látvány volt! Közelebb csúsztam hozzá, és akkor láttam, hogy az egyik kezével álmában fogja a punciját! Csak gyöngéden, épp hogy hozzáért, inkább takarta, mint fogta, de csodálatos látvány volt! Punciját érintve, haja kibomolva…Mint a Boticelli-festmény, Vénusz a habokban…csak erre tudtam gondolni, hogy előttem most nem is a barátnőm fekszik, hanem egy szobor, egy műalkotás, egy erotikus Szépség… amit megérinteni nem lehet.. sőt, tilos, mint egy múzeumban. Persze erre a gondolatra egyre inkább kaptam az ösztönzést a bennem lévő kisördögtől, hogy „érintsd meg, érintsd meg…” Hát hogy érinthetném meg?-tiltakozott bennem a barátnő, miközben éreztem hogy felizgulok a látványtól, a Műalkotástól, és a tiltott érintés lehetőségétől..

Tudtam, hogy Mila józanul is 30 méter mélyen alszik, hát hogyha meg ivott is!?…ebben bízva, lassan és óvatosan odanyúltam a kezéhez, amivel a suniját fogta. De nem ébredt fel. Fogtam a kezét, a keze fogta a punciját..vagyis együtt fogtuk a punciját. Na, most mi legyen a következő lépés? Megfogtam gyöngéden, de határozottan a kezét, és lassan, de nagyon lassan elvittem a puncijától, és letettem mellé az ágyra. És hogy ne érezze meg a hiányát, ezután gyorsan megfogtam a punciját. Csak lágyan tettem rá a kezem, inkabb csak érintettem mint fogtam. A szívem gyorsabban kezdett el verni, mert mi van ha felébred, hogy magyarázzam ezt ki? Közben pedig élveztem az izgató helyzetet, hogy megérintettem a tiltott ékszert…Az jutott eszembe, hogyha felébredne, akkor hirtelen úgy fogok tenni, mint aki a takaróért nyúl..mintha őt akartam volna betakarni…de Mila nem mozdult, egyenletesen szuszogott, úgy ahogy már félórája tette. Mialatt én kitaláltam az alibimet (alibi-mozdulat, a „takaróért nyúlok”), azalatt lenyugodtam, most már én is egyenletesebben vettem a levegőt. Ezalatt a pár perc alatt, éreztem hogy Mila puncija nedvesebbé válik…De mitől? Lehet hogy csak az én kezem párájától? A hőátadás miatt? Vagy esetleg valami szépet álmodik?

Igazán ördögi ötlet villant az agyamba. Lassan lesimítottam a punciját, a mutató és középső ujjammal. Éreztem középen a vágatot, a nagyajkakat, egyenként simítottam meg az ujjaimmal… Felcsúsztattam a kezem, és csak a dombját kényeztettem. Két ujjal simogattam, illetve a tenyerem lapjával. Azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnék a csiklójához hozzáférni. Újra lecsúszott a kezem a nagyajkaihoz. Szimmetrikusan mozgattam a mutató és középső ujjam a nagyajkain. Hirtelen fent megéreztem valami egészen különöset. Nem kellett törnöm magam a csiklójához kibújt magától a rejtekéből! Egy nagyon pici kis husikát éreztem, ami olyan volt mint a bársony! Sima és puha, mégis belül kemény! A mutatóujjammal csak Bársonykát simogattam, célzottan, próbáltam még többet előcsalogatni a kuckójából. Közben azon rettegtem, hogy mi lesz ha Mila felébred! Ezt már nem magyarázom ki az alibi-mesémmel! Rápillantottam Mila arcára, de szuszogott, és a szemén láttam a R.E.M.-mozgást! Biztos szépet álmodik! Akkor nem hagyhatom abba! Hisz ő is ezt akarja! A lábai is picit széjjelebb nyíltak, a csiklója mostmár hívogatóan ott állt előttem! Hívott engem! Picit benyálaztam az ujjamat, és elkeztem körkörösen simogatni. Csak óvatosan, és gyöngéden nehogy felébredjen, de picit erősebben, mint az előbb, hogy ne hagyjam inger nélkül..

Hirtelen megcsapta az orromat egy édes-savanykás illat.. a félreismerhetetlen punciszag, ami nem belőlem jött. Hisz a magamét ismerem! És igaz, hogy csurom csatak vagyok már, de ez nem az én puncimből jött! Csak Miláé lehet! A csiklója izgatását folytattam, miközben egyre jobban lefele csúszott a kezem…és egy pillanatra sem hagytam abba a körkörös mozgást. Leértem a puncija közepéig. Itt érdesebb volt a felület, és még több a nedvesség. Simogattam körkörösen, és arra gondoltam, bárcsak a nyelvemmel tehetném…sunija itt még jobban reagált az eseményekre, éreztem ahogy lüktet, ahogy forrósodik…eközben az én lábam köze teljesen átázott már, lassan a lepedőt és a szivacsot is átáztatom. Most mozdulatot váltottam, abbahagytam a körkörös izgatást, és függőlegesen mozgott a középső ujjam…lassan, és hosszan…így egy ciklusban érintettem a csiklóját, majd lejutottam a közepéig, ahol már bő volt a nedv.

Az arcára vettem egy pillantást, de nem változott. Ajkai némileg kinyíltak (jaj de hívogattak azok is!), félrehajtotta a fejét, szuszogott, és láttam hogy álmodik. Miről álmodhatsz most Édesem? Hogy így már félig benne vagyok a puncidban? Becsuktam én is a szemem, és elkezdtem fantáziálni. Fantáziám átlépte az ő álomhatárának széleit: láttam amit ő álmodik. Egy hatalmas szeretkezést láttam, egy lefüggönyözött szobában, Mila volt ott egy néger férfival. Mila az ágy szélén feküdt, lábai leértek a földre, a pasas térdelt előtte, és kefélte a hatalmas farkával. Láttam, hogy a nagy sötét faszt ki – be huzogatja a hüvelyébe…ki..be..ki..

Atyám! Kinyitottam a szemem. Hol vagyok most? Mit csinálok? Tiszta nedv voltam már én is, és borzasztóan vágytam a kielégülésre. Észre sem vettem, hogy miközben fantáziáltam Mila álmáról, ujjam már lecsúszott a hüvely bejáratához. Milyen síkos volt! Két ujjam izgatta már a hüvely bejáratát, előbb körkörösen, aztán fel-le…

Újra megnéztem hogy alszik-e..de már az sem érdekelt ha nem…hallottam hogy mind nagyobbakat és nagyobbakat lélegzik. Behunytam a szemem, folytattam a fantáziálást, hogy mit álmodhat… képzeletemben, most a néger férfi hátulról kúrta. Így ismét gyönyörködhettem a csodás farkában. Ujjaim egyszerre hatoltak be a hüvelyébe, és mostmár folyamatosan mozgattam. Éreztem belül egy kis dudort, ami egyre jobban megkeményedett, megnőtt. A levét folyatta a kezemre. Kihúztam a kezem, végigszánkáztam újra a vágatán, fel a csiklójáig, ami most már óriási volt! Egy ujjal már nem is tudtam ingerelni! Nem is akartam, hanem gyorsan vissza a punciba! Újra ujjaztam, közben a képzeletbeli pasas is rákapcsolt a fantáziámban. Keményen kúrta Milát, aki nyögött. Éreztem, ahogy a hüvelye szívja be az ujjaimat…erre még gyorsabban ujjaztam. Egyre nehezebb volt mozgatnom az ujjaim, lassan már vákuumot éreztem, a hüvely belső fala teljesen megkeményedett, majd ritmusosan összehúzódott…

-Hmm,mmm, ahhhh…-hallottam Őt, odanéztem, és szája résnyire, picikat nyöszörgött, majd csukott szemmel szuszogott. Istenem aludt tovább!

Megvan az élménye hogy az egészet csak álmodta! Hiszen az is történt… Kivettem a kezem a puncijából, ő megfordult és aludt tovább édes mosollyal az arcán…

Én meg ott feküdtem csatakos puncival…és próbáltam feldolgozni az eseményeket…

És még hátra volt a nyaralásból két nap…

Transzvesztita élmény

Fiatal fiúcska voltam még mikor mikor egy barátommal lementünk vidéki házukba nyaralni.Régi szalmatetős házikó volt, egy hatalmas dunyhás ágyikóval. Azon az éjszakán épp egy horgásztón voltunk lent és nagyon megáztunk hazafelé jövet.

Sajnos száraz törölköző csak egy volt azzal a barátom tekerte be magát. Kitaláltuk nézzük át a szekrényeket hátha találunk valamit bennük.Egy női fehér combig érő hálóing volt az egyetlen használható ruhadarab a sok gumicsizma és könyvek között.Na meg egy piros.

Lekaptuk ruháinkat a kemencére teregettük őket. Női fapapucs a tetején egy aranyos csattal. Ekkor titokban otthon bujkáltam már női rucikba, így fel sem tűnt hogy mit is csinálok. Felkaptam viccesen, belebújtam a papucskába is.

-Jó nőci vagyok mi? Kérdeztem a barátom.

Az csak nevetett. De benne volt a játékban. A srác magasabb volt nálam két fejjel minimum én meg úgy festettem mint egy kis csaj. Kártyázgattunk gyertyafénynél amíg el nem álmosodtunk. Sajna csak egy ágy volt egy dunyhával. Már pár napja lent voltunk ,bőven elfértünk,hatalmas volt az ágy.Már majdnem aludtunk mikor újra elkezdett kint esni, és jött egy nagy vihar.

Ő felém aludt el én meg háttal neki.Lassan odatolattam egészen addig ameddig nem éreztem szőrös combját.Megnyugtatott a dolog. A fenekem már szinte érintette az ágyékát. Már majdnem elaludtam mikor átdobta a kezét rajtam és közelebb feszült. Na gondoltam most mit csináljak? Nem mertem megmozdulni. Maradtam. Már majdnem aludtam mikor ráeszméltem hogy a szerszáma a belső combomon pihen mikor elkezdett fészkelődni,és csak a hálóing választ el tőle. A törülközője meg félig felcsúszott.

Ekkor a kezét is átdobta rajtam de már a dunyha alatt. De aludt . Innen talán órák is elteltek és arra eszméltem hajnalban hogy a fenekemhez feszül izmos farka. Gondoltam eljátszom a mély alvót. Fenekem belül szinte lüktetett annyira felizgult a szerszám közelségétől. Már csak egy gond volt. A hálóing. Mivel én játszottam a mély alvó szégyenlős nem tudom miről van szó. hagytam magam. Majd kibontakozik mi lesz. Rájöttem már ő is játssza az alvót ,és szinte mintha véletlen lett volna úgy húzta a kezét a combomról felfelé hogy szabaddá tegye a fenekemet. Figyelte alszom-e. Cirógatta a fenekem, combom,kívül belül. Ekkor nagyon finoman belenyúlt a fenekem vájatába, mintha megint véletlen nyúlt volna oda.

Aztán várt egy kicsit. Aztán megint. Harmadszorra bent hagyta fenekem vájatában. Valamelyik ujját hallottam benyálazta halkan és éreztem keresi a lyukacskámat. Ráhelyezte az ujját és picit várt. Nagyon óvatosan be-be dugdosta aztán egyre mélyebbre. Nagyot sóhajtottam mintha gyönyörű álmom lenne. Utána elkezdett óvatosan mozgolódni. Tudtam mi jön,innen már nincs vissza út. A félrecsúszott törölközője félig a hasamon lógott,ekkor odadugta a farkát a combom közé és a tojásaim pont a makkján pihentek. Irtó izgi helyzet volt.

Majdnem elmentem már itt. Ekkor elhelyezkedett ,és a lukacskámra helyezte forró makkját, és dörzsölgette egy darabig. Aztán belém dugta a farkát,de mivel még szűz voltam, csak a makkja, és még egy kicsit dugta belém elsőre. Aprókat mozgott és halkan szuszogott ez eltartott sokáig. Picit behúztam a fenekem és ekkor odaszorított magához. Eléggé fájt de inkább kicsit oda pucsítottam neki, hogy tudjam magam visszahúzna ha nagyon fájna már. Elkezdtem én is tornáztatni a fenekem és egyre beljebb került a szerszám ahogy tágultam. Észre sem vettem az izgalomtól de teljesen bennem volt már barátom farka. Éreztem a hasát és a zacskóját hogy csapkod.

Ekkor óriásit élveztem pedig hozzá sem értem a kukimhoz. De még ezt is csendben ,az ajkam harapdáltam össze-vissza. Közben a farok egy percig sem állt le. Lökött mint egy gőzmozdony. Cuppogott a seggem össze-vissza. Éreztem szőrös tojásait ahogy csapkod, lassan elkezdett hangosabban zihálni. Elkapta a fenekemet és magához szorított Miközben egyre vadabbul dugott én meg csak izzadtam. Már igencsak fájt ,de boldoggá akartam tenni.

Ekkor elcsuklott a hangja. nyögött forróságot éreztem belül. Telenyomta a fenekemet. Belém élvezett. Éreztem ahogy lüktetett miközben pumpálta belém a spermát. Csak csorgott a fenekembe, én meg csak nyöszörögtem . Utána lassan kihúzta. Mégsem mertem fordulni. Mintha misem történt volna elfordult, és aludt tovább. Reggel sajgott a lukam rendesen. Aztán az sem tűnt fel hogy a kert végében lévő vécéig hálóingben, és a csattos női fapapucsban mentem. Akkor kezdtem gondolkozni mi is történt mikor ülve pisiltem mint egy kis csaj.

Meleg szex Csabáékkal, maszturbáció

Mióta emlékszem, mindig verem a farkam. Az év bármely napján hajlandó vagyok áldozni erre néhány percet. Vagyis, mit percet, néhány másodpercet. Ezt a bátyáim tudják a legjobban. Amikor még kicsi voltam, közös gyerekszobánk volt, így a faszverésről elég hamar tudtam.

De én sokkal gyakrabban csináltam, mint Ők. Lehet, hogy nem hiszed, de olyan gyakran csináltam, hogy a gatyámra lyukat vágtam, hogy ne kelljen olyan sokat keresgélnem, ha elő akarom kapni. A tesóim mindig viccelődtek velem, hogy mennyire tele vagyok. Egy idő után már én is aggódtam, hogy én vagyok az egyetlen srác, aki nap mint nap kiveri a farkát. No persze annyira nem vettem a szívemre a dolgot, hogy emiatt abbahagytam volna!

Aztán egy napon már a középiskolában észrevettem egy srácot a tornaterem öltözőjében, akinek ugyanolyan gatyája volt, mint nekem. Nagyon megörültem. Bár már annyira nem foglalkoztatott ilyesfajta másságom, mégis egyre jobban felizgultam, ha ezzel a sráccal összefutottam!
No de vissza a lényegre. Felnőttünk szépen lassan én és a három bátyám. Martin négy évvel idősebb nálam, Csaba hárommal és Petya eggyel. Lakásunkban csak két hálószoba volt, így hát mi négyen kaptuk a nyagyobbat, anya és apa a kisebbet. Két franciaágy, négy szekrény és négy íróasztal. Igazi gyufás doboz. Ez volt a mi szobánk. De legnagyobb szerencsénkre valamelyikünk mindig távol volt otthonról. Ha nem így lett volna, az olykor maga lett volna a pokol – főleg nekem, a legkisebbnek.

Apától megszoktuk, hogy otthon csak alsógatyában szaladgáltunk. Ha már hűvösebb volt az idő, akkor esetleg egy trikó. De egyébként mindig alsóban voltunk. Úgy is csináltuk. De ha láthattam farkukat, mindig elfantáziáltam a férfiakról. Sajnos ez csak átöltözésnél adatott meg nekem, de annak minden másodpercét kihasználtam a gyönyörű szerszámok megkukkolására.
Tényleg kis szobánk volt, így idősebb bátyáim elég gyakran csinálták előttem, vagy úgy, hogy feküdtek az ágyon, vagy csak úgy, ha éppen a házi feladat elkészítésekor tartottak egy kis szünetet.

Gyakran dumáltak a Playboyos csajokról, amit én és Petya szépen lekopiztunk! Hamar megszoktam a faszverést. Amikor először spricceltem, lehettem vagy 11 éves.

Egy idő után Jácint Atti elkezdett hívogatni az ágyába, hogy aludjak vele. Biztos, hogy megtervezték a dolgot, mert Csaba Petyát kezdte hívogatni. Egy idő után kialakult a sorrend is. Egyik éjjel Jácint Attival aludtam, aztán Csabával. Ez egészen addig ment így, amíg Petyát nem vették fel a főiskolára s nem került egy másik városban kollégiumba. Tudod, mikor Jácint Atti először hívott a saját ágyába, Éreztem a farkát a hátamon. Erekciója volt, és éreztem, hogy keményedő fasza a fenekemnél van. Egy párszor megmozgatta faszát, s kis idő múlva észre vettem, hogy a gatyám hátsó részén folyik a forró geci. Hihetetlenül izgató volt! Csabával kicsit más volt. Ő sokat játszott a mindig kemény farkammal, egészen addig, amíg el nem sültem.

Egyik nap Jácint Atti igért valamit, amit még nem próbáltunk. Azt mondta, feküdjek a hátamra. Gyöngéden rám ült, s elkezdte verni az arcom előtt. Átnéztem a másik ágyra, ahol Csaba és Petya lélegzet visszafolytva figyelték, mit csinálunk. Életemben először láttam, hogy más emberek arcán hogyan látható a felizgultság. Ez még jobban izgatott. Éreztem, hamarosan kész leszek. Igy is lett. Ezt követte Jácint Atti orgazmusa, aminek köszönhetően azonnal beterített forró gecije. Hangosan nyögtünk a gyönyörtől. Eközben Csaba ugyanezt csinálta Petyával, s mi végignéztük, hogyan érnek a csúcsra. Ők még hangosabban nyögtek. Jácint Atti mondta is, hogy a jövőben kicsit halkabban kellene csinálniuk, nehogy anyáék még átjöjjenek ellenőrizni minket. És eljött a legközelebbi alkalom. Ahogy mindig, Csaba kezdte most is. Levetkőzött, rám feküdt, s kőkemény faszát betolta az én gatyámba. Mozgott egy keveset, amitől én is nagyon begerjedtem. Úgy csinált, mintha baszna engem. Kurva jó farmozgása volt. Éreztem, hogy lök rajtam, s kemény faszával kúrja az én faszomat. Annyira felizgultam, hogy minden mozgás nélkül elmentem. Forró gecim ráfojt az Ő farkára, amitől jobban csúszott. Természetesen Ő is azonnal belém élvezett. Vagyis a gatyámba.

Sok dolog megváltozott, amikor Martin elkerült a koleszba. Csak nagy ritkán aludt otthon. Egy nap hozott haza néhány igencsak kemény pornó ujságot. Az egyik egy biszex ujság volt, ahol egy szőke picsa volt, meg két kidolgozott testű bika. Pár képen csak a két srác volt, ahogy 69-es pózban szopják egymást. Annyira beleéltem magam, hogy azonnal ki akartam próbálni Petyával. Csaba eléggé semlegesen fogadta elképzelésemet, Jácint Atti aki mindig azt mondta, a melegek a világ szemetei, mégis láthatóan felizgult s benne volt a dologban, mondván ezek biszexuálisok. Éreztem, valamit lát, valamit érez ezeken a képeken, de Ő sem tudja, mi az. Noha én vagyok a legfiatalabb, tudtam, most nekem kell valamit csinálnom. Ami ez után következett, arra most is úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Felálltam (mindannyian a földön feküdtünk) Csaba szólalt meg először, eléggé hangosan kiáltott: Nem, én ezt nem csinálom meg! . Szinte remegett. De Csaba, Szólt Jácint Atti, Neked is tetszeni fog. Kedvesen mondta, de határozottan, hátha jobb belátásra bírja Csabat. Ezalatt végig játszott a farkával, amit már kivett gatyájából. Félkemény volt, felhúzta a bőrt, s a makkjával játszadozott. Nem kényszeríthetsz! kiáltott rá Csaba , s kirohant a szobából. Petya repült utána. Négyünk közül mindig Ő volt, aki megpróbálta elkerülni a balhékat. Ő mindig tudta, hogyan lehet a dolgok között lavírozni. Még mielőtt kiért volna a szobából Martin utána szólt, hogy hagyjon neki békét.

Amikor este lefeküdtünk, Jácint Atti Csaba mellé feküdt és valamit suttogott neki. A mellettük levő ágyon feküdtem, de nem is szoktam hallgatózni, meg a délutáni dolgokon járt az eszem. Még mindig azok a képek motoszkáltak gondolataimban. Azok a srácok, ahogy szopják egymást. Nagyon szerettem volna kipróbálni. De a történtek után semmiképpen nem Csabával.

No hát ennyi. Köszönöm, hogy elolvastad ezt a hosszúra sikeredett történetet. Bevallom, megírnom hosszabb időt vett igénybe, mint Neked elolvasni. Néhány epizódnál én is elővettem a farkam, s beterítettem a billentyűzetet forró fehér gecimmel. Remélem Neked is sikerült.

Az első szex órám

Első mélytorkos szopásom és hátulról történő megdugásom rövid története. Ez volt az ellső biszex élményem, és a szűztelenítésem. Vagyis a biszex szüzességem elvesztése.

Régóta figyelgetem a biszex oldalakat, és nagyon sokszor felizgultam egy egy szép pénisz látványától. Ilyenkor elképzeltem hogy milyen is lenne ha én lennék a farok másik oldalán, láttam magamat amint épp egy szép farkat a számba veszek, és érzem, ahogy megnő, és azután már keményen elkezdi dugni a szám mélytorkosan, és belém lövi forró spermáját! Ilyenkor akkorára duzzadt a farkam, amilyen még sosem volt, hatalmasat maszturbáltam, beterítettem ondóval még a mellkasomat is.

Többen hívtak randevúra, de én még nem voltam felkészülve, de a vágyakozás meghozta gyümölcsét: randira hívott egy pasi. Félve, de teli vágyakozással mentem a megbeszélt helyre, ahol egy jóképű ötvenes pasi várt, levetkőztünk és kezdtük felfedezni egymás testét, csókolgattuk, simogattuk, puszilgattuk egymást majd rávetettem magam a farkára és végre megízlelhettem az ízét ami, nagyon finom volt.

Szoptam, szoptam és élveztem ahogy egyre vastagabb és hosszabb lesz. Közben ő a popómat ujjazta először egy, majd két, illetve három újjal. Eleinte kicsit fájt, de beizgultam amint a prosztatámat kezdte izgatni. Fenséges érzés töltött el, és már csak azt vártam, hogy végre magamban érezhessem e csodálatos férfi még csodásabb vastag péniszét. Nem kellett sokat várnom, négykézlábra álltam, és ő óvatosan belém hatolt az előzőleg kitágított popómba. Ekkor kezdődött az az isteni érzés (amit eddig nem éltem meg) amint ütemesen el kezdte dugni a seggem, ingerelve prosztatámat.

Amint a csúcsra jutottunk belém élvezett /természetesen a gumiban/ vonaglott, hörgött a testünk. Felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb, és megbeszéltük, hogy a későbbiekben is találkozgatni fogunk és legközelebb én is megdugom őt. Mindketten nősek vagyunk, ezért ez a mi titkunk marad.

Homoszex történet

Varga Tamás vagyok, 19 éves, legalábbis 2017-ben. Olyan sok minden történt meg velem, hogy elhatároztam, megörökítem a szebb pillanatokat. 12 éves koromig tornáztam, aztán 17 éves koromig atletizáltam és azóta pedig focizom. Borzasztó jó a testfelépítésem, lányok-fiúk tekintete rendszeresen megakad rajtam, amire roppant büszke vagyok. Félreértés ne essen, nem vagyok szerelmes a testembe, csak tudom, hogy a sok sportnak a hatása látszik rajtam. Szép, tiszta arcom van, barna rövid hajam és barna, élénk szemem. Szép fogaim vannak, rettenetesen sokat mosolygok, nevetek, pozítív kisugárzásom, kedvességem, udvariasságom lebilincsel mindenkit. Tipikusan az vagyok, akivel szeretnek beszélgetni, akit szeretnek megérinteni, akivel szeretnek lenni. És ezzel bizony tisztában is vagyok.
Bár sok minden történt velem korábban is, de az első igazi élményemet jegyzem most le, ami 13 éves koromban történt. Tomboló nyári hőség, a strand helyett Gábor barátommal a házukat választottuk. Légkondi, kert fákkal, medence. Megvallom őszintén, hogy Gábor nővére is csábított, aki 15 éves és mindig kedves hozzám. És volt még egy idősebb testvérük Zolika (mindenki így hívja), aki szintén focizik és sokat segített már.
Szóval, mindhármukkal jóban vagyok. Ezen a délutánon fagyiztunk egyet, a fagyizóban találkoztunk pár dögös kislánnyal, alig ruhák voltak rajtuk, de az is sok volt. Flörtölgettünk, aztán otthagytuk őket és mentünk Gáborékhoz. Gábor a legjobb barátom, sokat nevetünk, megértjük egymást, sokszor szavak nélkül is. Megérkeztünk, bementünk az udvarra, megkerültük a házat és odaálltunk a medence mellé.
– Telót az asztalra – mondta Gábor.
És utána egymásra néztünk és egyszerre ruhában estünk bele a medencébe. A vizes ruha ránk tapadt, fröcsköltük egymást. Aztán próbáltuk levenni a vizes ruhákat, de az nem olyan könnyű. Én benyúltam Gábor pólója alá és úgy húztam fel azt, közben simogattam a bőrét. Gábor, ezt nem vette észre. Kiszabadítottam a tapadó póló fogságából. A rövidnadrágját is próbáltam lehúzni, de ahogy a fenekét megfogtam, a nadrág az alsóval együtt jött. Gábor elszégyellte magát és dobott egy hátast a vízben. Engem ez izgatott és nem engedtem el a nadrágját, hanem kibújtattam belőle a lábait. Gábor széles vigyorral ott hevert előttem pucéran.
– Van nálatok itthon valaki? – kérdeztem.
– Nyugi, senki, ne aggódj.
– Akkor segíts levetkőzni – és csábos mosollyal vártam az akciót.
Gábor odarepült, megforgatott párszor a vízben és egyszercsak a medence sarkában találtam magam. Arca az arcom előtt, a lábaim között térdelt. Néztünk egymás szemébe, vártam, hogy megcsókoljon. Már éreztem a leheletét, de mégse ért össze a szánk. Megfogta a derekam és ugyanúgy tapogatva a testemet húzta le a pólót rólam. Szóval, mégiscsak tudta, mit csinálok. Aztán közelebb jött, mellét a mellemre rakta és úgy nyúlt a fenekemhez. Tapogatta, majd benyúlt az alsónadrágomba, hogy lehúzza mindkettőt rólam. Állt a farkam, de az övé nem. Egyik kezével a nadrágomat húzta le, másikkal pedig egy pillanatra megfogta a farkamat, mintha véletlen lenne. Aztán elfordult és kimászott a medencéből. Egy fürdőlepedőben tért vissza, a másikat pedig széttárva tartotta nekem. Felálltam és beléptem.
– Áll a farkad – mondta nekem.
– Azért mert tetszik a segged – mondtam neki viccesen.
– Meg kellene szárítani a ruhákat.
– Kihalászom – és kiszedtem őket, majd a ruhaszárítókötélre felakasztottuk száradni. Délután 5 óra volt, mégis tűzött a nap, ezért leheveredtünk és napoztunk. Hasonfekve. Beszélgettünk a csajokról, hogy kit lehetne megrakni. Aztán hátunkra fordultunk, szemérmes dolgainkat eltakarva. És elszusszantunk. Arra riadtam, hogy egy felhő eltakarja a napot. És csak nem akar elmenni ez a felhő. Ahogy kinyitottam a szemem, Zolika állt velem szemben.
– Buzultatok srácok? – kérdezte.
– Nélküled nem kezdtük el – mondta Gábor. Ezen mindhárman nevettünk. Közben a ruhák is megszáradtak és fel tudtunk öltözni.
– Anyáék elmentek a Balatonra.
– Bogi is?
– Jaja …
– És kaját hagytak?
– Azt nem, de pénzt igen!
– Hurrá, akkor ma iszunk! – ez persze csak vicc volt, mindhárman sportemberek vagyunk, eszünkbe se jutna alkoholt inni. Rendeltünk 6 gyrost és jól megettük.
– Nálunk alszol Töki? – kérdezte Zolika. Ő így hívott és nem is zavart.
– Aludjak nálatok?
– Ááá elfelejtettem, hogy kisfiúknak nem lehet – mondta igencsak pajkosan Zolika.
– Tényleg, aludj már itt – mondta Gábor is.
– Oké, csak hazaszólok. – és így is lett. Telefonáltam, nem az első ilyen, úgyhogy meglepődés se volt. Reggel jelentkezzek be, ennyi volt a parancs.
Gáborral felmentünk xboxozni. Én nem szeretem az ilyen játékokat, de Gábor igen, szóval a barátság érdekében toltuk. Este 10 körül azt mondta Gábor, hogy feküdjünk le, mert ő álmos. Én nem voltam álmos, de legyen. Gábor elment zuhanyozni. Nekem pisilnem kellett, ezért az emeletről lebotorkáltam a földszinti mosdóba. De ott nem égett a villany. Ezért a folyosón égve hagytam és hagytam egy kis rést az ajtón legyen valami pici fény is. De abban a pillanatban nyílott is az ajtó. Zolika állt ott és belépett mellém.
– Töki, te is vizelsz vagy verni akarod?
– Csak pisilek – mondtam. Bal kezével átölelte a vállam, jobb kezével megpöckölte a mellbimbóm. Zolika is olyan volt, mint én. Jó volt vele lenni. Minden porcikám az kívánta, bárcsak szeretkeznénk. Bár pontosan nem is tudom, hogy ez mit jelent, de úgy hozzábújtam volna. Láttam már a farkát korábban is, hiszen a klubban már fürödtünk együtt, szóval az nem okozott meglepetést.
– Tartod a farkam? – kérdezte. Nem is válaszoltam, csak megfogtam.
– Nem kell kiverned, csak tartsad Töki, vizelni akarok! – valóban, úgy megfogtam, hogy már éppen arra gondoltam, hogy a számba veszem és mindent megcsinálok neki. Aztán végeztünk, kezet mostunk, a lépcsőn felfelé rávert a fenekemre és dobott egy puszit a levegőben felém, elkaptam és az arcomra tettem. Ezen is nevettünk.
Beléptem Gábor szobájába. Illatfelhő fogadott, ő pedig valami pornót nézett. Két koleszos fiúhoz érkezett egy lány, így ketten játszadoztak a lánnyal.
– Érdekel? – kérdezte Gábor.
– Persze! – mondtam és komolyan is gondoltam. A lány a szokásos dolgot csinálta, szopta az egyiket, miközben a másik dugta őt. Aztán bejött még egy fiú, felháborodott, hogy neki nem szóltak. Elkezdte fogdosni a lány melleit, aztán az egyik srác megmarkolta a farkát, elkezdte dugni a másik srácot. Néztem Gábort, teljesen fel volt izgulva markolta a tökét. Mondjuk az én farkam is állt. Megsimogattam a farkát, nagyon kemény volt.
– Kiverjük egymásnak? – kérdezte enyhén magas hangon. Alig vártam ezt a pillanatot, elkezdtem huzogatni a bőrt a kukiján és fél perc alatt elment. Néztem rá csodálkozva, ő meg azt mondta, hogy ez tök jó volt. Aztán elkezdte verni az enyémet. De nagyon ügyetlen volt, éreztem, hogy lassan ernyed a farkam.
– Gáborka, nyalogasd inkább vagy szopj le.
Bő nyállal vette körbe a farkam végét és bekapta. Na, éreztem, hogy mindjár a mennyországba lépek. Elkezdte nyalogatni, körbe-körbe, fel-le és időnként bekapta. Csodálatos volt! 4-5 perc után abbahagyta.
– Elfáradtam, folytassuk reggel – mondta az én szexpartnerem.
– Ne basszál fel, most nem hagyhatod abba. Szétdurranok. Légyszi légyszi.
– Álmos vagyok, aludjunk – azzal ő a fal felé fordult és fél percen belül el is aludt. Innentől kezdve félpercesnek hívom a fiút. Gondoltam, kimegyek a wc-re és rendbe teszem magam. Ahogy kiléptem a folyosóra, zenét hallottam és hogy Zolika énekel. Bekopogtam hozzá.
– Gyere – kiabált ki. Beléptem és észre sem vettem, hogy a dühtől könnyes a szemem. De Zolika észrevette. Leültetett az ágya szélére, simogatta a hátam. Én pedig megöleltem és elkezdtem zokogni. Olyan jó érzés volt hozzábújni, biztonságban éreztem magam. Egy trikó volt rajta én azt gyűrögettem. Aztán benyúltam a trikó alá és úgy pihentettem a kezem. Éreztem a tanácstalanságot rajta. Hihetetlenül forró volt az ő teste és az én testem is. Egyik kezével továbbra is a hátamat simogatta, másikkal pedig a combomat. Hirtelen beleültem az ölébe. Szemtől szembe néztünk egymással. Éreztem felálló farkát a fenekemen. Átöleltem a nyakát és számat a szájára helyeztem. Nem először csókolóztam, így tudtam hogy az ajakérintések, a nyelvjátékok milyen fontosak. Remegett a szám széle. Olyan finoman érintettük egymáshoz a szánkat. Közben lehúzta rólam a pólómat. Két kezével simogatta éhes testemet, a hátam, a mellem, a derekam, a fenekem. Felemelt és lehúzta rólam az alsónadrágot is. Emelgetett az ölében, hol hozzám ért a farka, hol nem. Fejemet hátrahajtottam, elkezdte csókolgatni a nyakamat, mellemet. Hátralöktem az ágyon. Karjait oldalra lökte és figyelte mire készülök. Próbáltam letépni róla a trikóját, de nem sikerült, ezen jót kuncogtunk. Ezért kibújt belőle. Megcsókoltam a száját, a két bimbóját, középen is, majd a köldök felett, aztán a köldök alatt. Aztán az alsóndarágon át a farkát. Olyan kemény volt, mint egy acélrúd. Aztán kibújtattam az alsóból, megmarkoltam és elkezdtem nyalogatni. Úgy, ahogy szerettem volna, hogy Gábor szopjon. Tűzforró és kőkemény volt. És egyre inkább szopni akartam. Azt akartam, hogy ennek sose legyen vége. Igazából nem is tudtam, hogy mit kellene még csinálnom.
– Nyálazd be – hörögte.
Folyattam a nyálam és ekkor félrehúzta a fejemet és az ágyékára ültetett. Megfogta a farkát és a fenekembe irányította. Először csak a lyukra helyezte. Mámor volt ez az érzés is. Aztán kicsit betolta, de ki is húzta. Aztán megint betolta, de mélyebben és megint kihúzta. Extázisban voltam már. Ez a játék ment pár percig, aztán megfogta két oldalról a testemet és elkezdett dugni. Ütemesen járt a teste, a farka, szinte elvesztettem a tudatomat, azt akartam, most haljak meg, mert ennél többre nincs szükségem. Nem tudom meddig csinálta, de egyszercsak megállt és elkezdte mozgatni az én testemet. És rájöttem arra, hogy én is tudok mozogni, előre-hátra, körkörösen, hol jobban beleültem, hol csak a farka hegyén. Néha felült és percekig csókolóztunk közben. Néha én borultam rá és csókoltam, fogaimmal téptem a száját, a bimbóit. Hol ő dugott, hol én lovagoltam rajta. És egyszercsak megfogta a farkam és elkezdte verni. Elképzelhetetlen állapotba kerültem. A hátsómban járt a farka, közben a farkam verte. Patakokban folyt a víz rólunk. A szemei kiakadtak, lövellte belém a forró spermáját, én sikoltottam egy nagyot, reméltük, hogy Gábor nem ébredt fel rá és a hasára, mellére élveztem. Szorosan átöleltük egymást. Ziháltunk. Nem is mondtunk semmit. Percekig öleltük egymást. Ránéztem az órára, hajnali hármat mutatott. Közösen lezuhanyoztunk, egymást szappanoztuk és egymásról le is mostuk a szappant, nagyon sokszor puszilgattuk, csókolgattuk egymást. Aztán Zolika a szobájába ment, én pedig Gáborhoz. Gábor békésen aludt, befeküdtem mellé, átöleltem és azonnal álomba zuhantam.
Reggel meg arra ébredtem, hogy áll a farkam és rohadt jó érzés. Gáborka teljesítette ígéretét és szopott. Úgy szopott, mint egy porszívó. Simogattam a fejét, ujjamat a szájába dugtam. És Gáborka is meglepett, mivel az ujját beledugta a fenekembe. Az az ujj pedig tudta mihez érjen. Pár perc múlva úgy elélveztem, hogy azt hittem kilövöm Gáborka szemét. Ő mit sem törődött ezzel, finoman nyalta a spermámat, körbe-körbe, hihetetlen mit éltem át, mikor a finom nyelvével kényeztetett.
– Ezt nem mondhatod el senkinek. Ha elmondod, kinyírlak – mondta Gáborka.
– Oké – mondtam én és szájon csókoltam.
– És ennyi volt. Nem folytatjuk, nem vagyok buzi, csak ki akartam próbálni – tette még hozzá.
– Ááá én se akarom folytatni – hazudtam neki – De ez nagyon jó volt! – közben a Zolikás szex jutott eszembe.
Lezuhanyoztunk, egymás után és lementünk reggelizni. Közben lestem mikor jön Zolika, de nem jött.
Megbeszéltük, hogy délután találkozunk és elköszöntünk egymástól. Én meg büszkén lépkedtem hazafelé, olyan más lett a világ, több lett a szín és mintha mindenki kacsintott volna rám …

Egy rövid biszex sztori

Előre belejentem biszex vagyok de el is kezdem a történetet az egyszer iskolába menet megláttam Bencét az ablakán keresztül hogy ép maszturbál nekem rögtön fel állt szerencsére velük szembe laktunk.

Bementem hátulra az udvarra is elkezdtem verni. ott folytatom ahol abba hagytam egy 10 perc múlva ki is mentem de mama észre vet kérdezte mért voltam bent azt mondtam hogy vécén voltamszerencsére elhitte az iskolában rögtön vécére mentem ott megláttam bencét a piszurálnál odamentem én is a piszuárhoz amíg nem figyelt meg néztem a faszát v igaz hogy még csak iskolások voltunk de neki volt vagy 20 centis fasza nekem meg kb 25 igen tudom nagyon feljetek voltunk ez után óra alatt csak arra tudtam gondolni hogy szexelek Bencével szünetben megegyeztünk hogy átmegyek délután psezni eltelt pár óra is már ott is voltam ott játszottunk aztán rátértünk a porno témára arról beszélgetünk voltunk emá nővel aztán néztünk egy kis pornot mind a ketten elővettük farkunkak is vertük én hamarabb élveztem el mint ő de ő meg pont az arcomra élvezet én meg lenyaltam ő megfogta a faszom is bekapta olyan jól szopott hogy 10 perc allat háromszor jutottam a csúcsra .